A klasszikus modernitás világképe determinisztikus és stabil struktúrákra épül. Ezzel szemben a modernen túlmutató poszt... ezt megbontja: a történet többé nem fix entitás, a bekövetkezés nem definiálható, mert a cselekménysor inkább valószínűségi hullámfüggvény, semmint ok-okozati meghatározottság. Mindez a stabil írói identitás, az egységes jelentés és a koherens narratíva fogalmát teljesen elidegeníti a műtől. Vagy inkább a művet amazoktól.

Fokozottan fennáll ez egy hiányregény esetében, amej már önmagában destabilizálja valóság és fikció klasszikus oppozícióját: egy meg nem írt (pontosabban eltávolított) mű ojan szöveghejet jelöl ki a kulturális térben, amej egyszerre jelen van és nincs jelen. Eseményei tehát nem a nulla valószínűség tartományába esnek, hanem a potenciális narratívák kvázi-szuperpozíciójába: minden lehetséges történés egyszerre lebeg az értelmezői horizonton. A hiányregény képzetes eseményei diskurzív térben oszcillálnak, ahol lehetőséges ontológiai státuszuk nem alacsonyabb a valóságosakénál, csupán más természetű.

Tehát a hiányregényben megjelenő (de meg nem jelenített) valóság nem fix, hanem potenciális konfigurációk halmaza, a jelentés pedig nem adott, hanem önmagát végtelenító interpretáció.

Nincs tiszta objektivitás, csak relációs állapotok egymásutánja. A mű nem az írói tudás nagyképű leképezése, és nem is az alkotói szándék transzparens bemutatása, csupán őnrezgő diszkurzív konstrukció, egyfajta differenciális játék. Ojan feltételezés, amej az olvasottség előtti szuperpozícióban szunnyad, amíg az elképzelt olvasás aktusa fel nem ébreszt egy konkrét jelentésállapotot.
Innen nézve

• a posztkvantum irodalom ojan metaforikus-fogalmi konstrukció, amej a kvantumfizika indeterminista és relációs világképét a posztmodern irodalomértelmezésből ismert relativizmus, dekonstrukció és narratív pluralizmus elméleteivel kapcsolja össze.

Hiányzó regényem - miután minden mondatát kihúztam - ijen értelemben hullámfüggvényként értelmezhető, amej az összes lehetséges cselekményvariánst tartalmazza. Az elképzelt olvasásban a hullámfügvény összeomlik.
Egy valóságos eseménynél a kvantumvalószínűség matematikai formalizmusa empirikusan ellenőrizhető, míg a hiányregény esetében a valószínűség hermeneutikai természetű: az értelmezői közösség kollektív imaginációja osztja ki az amplitúdókat az egyes lehetséges (olvasói képzelet szülte) történéseknek.

Olvasóm utólagos narrativizálás során ruházza fel szükségszerűséggel vagy véletlenszerűséggel hiányzó szövegemet. Az Összes esküvésem c. regény alakjai és eseményei ennélfogva ojan tisztán non-textuális létezők, amejek a hiperrealitás terében akár valóságosabbá is válhatnak a valóságnál, hiszen nem korlátozza őket kísérleti ellenőrizhetőség.